Fruzsi szüléstörténete 2021.06.30.

Az alábbi szüléstörténetet ezúttal nem Kismama jógásom küldte, hanem ismét az Otthonszülés, intézeten kívüli szülés csevegő FB csoportban bukkantam rá, és úgy éreztem, olyan sok minden van benne abból, amit szülésfelkészítőkön és kismama jógán is tanulunk, mikor a szülésre készülünk, hogy meg kell osztanom inspiráció gyanánt - Fruzsi - a történet írója és megélője - engedélyével.
"Pár nap múlva lesz 2 éves a leánykám.
Újra visszarepültem az időben, a meleg is hozza szépen a flashbacket, így gondoltam elmesélem nektek a mi történetünket.
Nekem a szülésről szinte semmilyen információm nem volt, de tényleg.
Nincs testvérem, amiket a saját születésemről hallottam, azokat mindig úgy gondoltam sokáig, hogy elrettentésnek szánja az anyám, viszont várandósként éreztem meg igazán, hogy nem színezett, minden egyes húsdaráló mozzanat megtörtént a 80as évek végén, Kelet- Magyarország kisvárosi kórházában.
A férjemmel a megismerkedésünk után pár héttel együtt néztük az On the spot 9 hónap a Föld körül mexikói epizódját és egymásra néztünk,hogy na majd így.
Amikor eljött a szemmel látható két csík pillanata is, akkor azért reméltük, hogy nem kell ezért Mexikóig menni.
Amikor várandós lettem, azt sem tudtam hová induljak, mit kell ilyenkor csinálni, merthogy én abban a pillanatban, ahogy megtudtam, hogy gyermeket várok, leginkább arra vágytam ,hogy hagyjanak békén.
Belül békét éreztem, olyat, mint előtte soha még és minden ezt megzavaró mozzanatot ösztönösen hárítottam volna magamtól.
Elkezdtem a kötelező köröket én is - háziorvos, védőnő, sztk - ahol csak pislogtam, hogy emberek, itt csoda fog történni , ti miért nem érzitek ezt?
Egy sztk várakozás során pörgettem a facebookot és feldobta a bábám által szervezett szülésfelkészítőt. Írtam is egy emailt, majd beszéltünk telefonon.
Mindig ezt a hasonlatot hozom, de hát tényleg olyan volt a hangját meghallani, mint mikor Harry Potter először kézbe veszi a pálcáját.
Na, anyukám, jó helyen vagy - mondta odabent is a lányom vagy én, leginkább mindketten.
A férjemmel közösen mentünk el először egy beszélgetésre Adriához, majd együtt jártunk a felkészítőkre is.
Sokszor megszólalni sem tudtunk, hogy ennyire emberi, őszinte, szívvel teli segítővel tudunk kapcsolódni és a lányunkat méltó módon fogadhatjuk majd.
A családtagjaink egyik felének nem mondtuk el ,mire készülünk, a másik fele meg tudta, hogy engem nem különösebben tudnak lezavarni erről az útról. Azt éreztük, hogy ez csakis a mi feladatunk, a mi vállalásunk és most ebbe nem fog beleférni az a fajta aggodalmaskodás, ami nem visz előrébb senkit. Talán már éreztük akkor is, hogy határszabás a szülővé válás egyik legnagyobb missionje. :)
Az sztk katasztrófa turizmus során találkoztam Győrfi Mátyással, aki éppen akkor helyettesítette az általában kőszobornyi érzelemmel rendelkező orvost, ő mondta meg, hogy kislányunk lesz. Onnantól kezdve már hozzá jártunk magán úton ultrahangra.
Csá dementorok, leléptem.
A várandósságom összességében nyugalomban telt, viszont a harmadik trimeszter 35 fokban, panellakásban nem lett a kedvencem , na.
És hát vártunk, vártunk, vártunk - Sári gyeremár, mostmár jöhetnél igazán ,de tényleg - szépen kérve, sírva, türelmetlenkedve sokszor. Egyébként most sincs vele másképp csak megtanultam rugalmasabban élni. :)
Flowmetriák, ctg szeánszok mindensége, pedig már nagyon hagyjanak békén volt.
Aztán egy este mintha elkezdődött volna valami. Jól bele is aludtam.
Volt egy álmom; egy magas hegy tetején voltam és tudtam, hogy várok valakire. Szép kis tábort vertem már a hegy tetején, minden szép volt, de valaki hiányzott a képből. Felkeltem, hát még mindig nem történt semmi egyéb, újra flowmetria, Adria megnyugtató szavai, hazamenetel.
Egész délután aludtam, az összes fok éppen odakint és a lakásban is bent volt, este hazajött a férjem és látta,hogy egy takaróba vagyok bebújva a 40 fokban. Én, aki már 20 fokban bikiniben nyomja... Viva Mexico, izzasztó kunyhó házhoz jött!
Éppen sorozatot néztem, de annyira elkezdett zavarni, hogy kikapcsoltam és semmi másra nem vágytam, csak egyedüllétre. Szépen lassan, fokozatosan elkezdtem érezni a hullámokat.
Letöltöttem egy appot,hogy azzal mérem majd milyen időközönként jönnek a kontrakciók, aztán mikor ez is elkezdett idegesíteni,akkor a férjemnek adtam oda, hogy majd a lábammal fogom bökdösni, mikor kezdődik és mikor ér véget, mert én meg nem szólalok, az fix.
Így esett meg, hogy az egyik kontrakció alatt elaludtam és a férjem olvasás közben finoman megszólalt egy negyedóra múlva,hogy "még mindig tart?!" . :)
Akkor is és azóta ezen nagyon nevetünk.
Hagytuk a bullshitet, Balázsnak mondtam, aludjon, én megleszek.
Járkáltam, fittballon ültem, kanapén volt a legkényelmesebb végül, ülve, fekve maga kín. Sokszor aludtam rövideket, majd zuhanyoztam forró vízzel, és ez így rotálva ment folyamatosan.
Hajnalban felhívtuk Adriát, hogy történik már bizony, de még nem kértem, hogy induljon.
A vajúdás nagyobb részét egy pszichedelikus utazáshoz tudnám a leginkább hasonlítani, valahogy azt éreztem végig, hogy ugyanazt a megadást kívánja a folyamat, ugyanúgy fel kell ülnöm a flowra és majd kiderül a csúszda végén, hogy mi vár, de az most, a jelenben nem lényeg egyelőre. Az idő folyékony massza lett, amibe kapaszkodni felesleges.
Végig biztonságban éreztem magam, hiába jártam ismeretlen földön, nem féltem tőle, éreztem, hogy itt valami magasabb energia munkálkodik és a mindennapi emberi mivoltomnak a fejet hajtás a dolga, semmi egyéb.
A férjem beszámolt később a törzsi mantráimról, a tekintetemről, ami jelezte, hogy a verbális kommunikációt nem érti akkor és arról is, mikor megszólaltam, hogy mennyire jó lenne kimenni a kertbe. Na majd legközelebb. :)
Kezdett világosodni, én pedig egyre gyakrabban jártam a wcre, hányni, pisilni és egyszercsak elkezdtem pár cseppet vérezni, ami mágnes módon húzott vissza a mindennapok dimenziójába.
Megijedtem és hívtuk is Adriát, akinek elmeséltem ,pontosan mi is a helyzet és elmondta, hogy ha úgy érzem, bármikor lehet mentőt hívni, de ugyebár létező jelenség a tágulási vérzés, viszont természetesen én döntök.
Döntöttem.
Jöjjön, egyáltalán nem éreztem, hogy gond van, de a vér látványa mégis csavart egyet rajtam is.
Utána újra észvesztés és a következő kép, hogy ülök a kanapén, Adria megérkezik és megölelem őt, úgy vagyok a karjaiban, mint a hullámok között egy mentőcsónakba kapaszkodva hirtelen a vihar közepén.
A szavai a mai napig megvannak, elővette a szívhang hallgatót és így szólt a pocakomhoz, "na gyere, nyugtassuk meg anyát". Sikerült.
A férjem elkezdett medencét fújni, tölteni, Adria illatos borogatni, szépeket mondani.
Az utolsó szakasza a tágulásnak rettentően fájt, a borogatás az alhasamon viszont maga volt a megváltás.
Egyszercsak jött derült égből az első tolófájás, amikor azt éreztem, hogy ez földbe fog döngölni az fix, de valahogy mégis jólesett a tágulás tépázta testemnek az új tapasztalás.
Adria mondta, hogy nyugodtan támaszkodjak rá, majd hamarosan éreztem, hogy irány a medence.
Belemásztam, közben repedt meg a burok, szépséges magzatvizet hozva magával. Ahogyan a testemet tehermentesítette a víz, úgy kezdett munkálkodni újra.
Izzadtam, ittam, ordítottam, hörögtem, a férjembe kapaszkodtam.
Adria mondta, hogy ha akarom a hullám tetején segíthetek neki. Segítettem és annyit tudtam mondani, hogy ez iszonyatosan fáj, ő pedig annyit, hogy nagyszerű anyuka leszek és engedjem el őt , akkor nem fog fájni.
Aztán egyszercsak megérkezett a kislányunk, felfoghatatlan, földöntúli boldogság öntött el mindannyiunkat.
"Szia kicsim, gyönyörű vagy" - ezek voltak az első szavaim hozzá idekint.
Nézegettük még egy darabig a babácskánkat,majd a kanapéra segítettek és hosszú ideig itt feküdtünk. Itt született meg a méhlepény is, ami még egyelőre várja, hogy a saját kertünkbe kerüljön.
A szülés számomra erőt adott, óriási önismeretet, hitet, energiát és szeretetet.
Rengeteg lehullott téglát épített vissza az önbizalom- falamba, ami óriási segítség a mindennapi anyaság feladataiban és a kisgyermekeseket ellenőrző, kontrollálni akaró rendszerben való önvédelemben is.
Kívánom, hogy egyre több nő számára legyen elérhető, választható lehetőség az intézményen kívüli szülés, kortól, anyagi helyzettől, lokációtól, szülési előzményektől függetlenül is és kívánom, hogy mindenki, aki részesülhetett ebből az áldásos választásból, adja tovább ennek az energiáját valamilyen formában a szűkebb vagy tágabb környezetének.
Békés szüléseket kívánok nektek! :)?
Fruzsi"



Kövess minket a Facebookon